Fénysugarak

2700 Ft

Leírás

Ez a könyv azokat a médiumi üzenetek tartalmazza, amelyekből évek óta idézek a honlapomon, az “Aktuális” c. rovatban. Mivel sokan mondták, írták, hogy nagyon szeretik ezeket a tanításokat és erőt merítenek belőlük, ezek most megjelennek könyv formájában is – szintén azzal a célallal, hogy szellemi táplálékot és reményt nyújtson sokaknak.

“2011-ben, a Föld nagy átalakulására várva egy kis csoport a szellemi világhoz fordult tanításért és útmutatásért, hogy hogyan készülhet fel 2012-re. A másik világ válaszolt a kérésre, és egy beszélő médiumon keresztül rendszeres üzeneteket küldött nekik.
Ezek az üzenetek alapvetően keresztény lelkületűek, s elsősorban a szellemhez és a lélekhez szólnak, nem pedig az anyagi világhoz, ezért a kérdéseket mindig ebből a szempontból válaszolták meg. Ennek megfelelően nem „a legfrissebb ezoterikus híreket” mondták el, hanem az örökélethez vezető utat igyekeztek megvilágítani.
Emiatt az Olvasó nem új ismereteket fog találni ezekben az üzenetekben, hanem útravalót ahhoz, hogy hogyan, milyen lelki-szellemi beállítottsággal lehet élni a mai világban. Másképpen megfogalmazva: az eddigi spirituális ismereteinket hogyan élhetjük meg ezekben az utolsó időkben.
S azt gondolom, ez a legfontosabb. Minden szellemi hagyomány központi tétele: a tanítás megvalósítása, tehát az elmélet alkalmazása a hétköznapokban. Ezek az üzenetek pontosan erről szólnak: a már ismert tanítások átültetéséről a mindennapi életünkbe. Ez azért is jelentős, mert a közlések többször is hangsúlyozzák, hogy erre most olyan lehetőségeket kaptunk, ami ritkán adódik a földi életben.
Ezekből a tanításokból, útmutatásokból áll ez a könyv, amelynek ugyanaz a célja, mint az egyes közléseknek: lelki erőt, szellemi támogatást adni a ma emberének, aki abban az időben él, ahol egyszerre van jelen a Földön a menny és a pokol. Tudatosnak maradni, szemünket az égre függeszteni – ma életmentő fontosságú.
Mégsem ezt tartom e tanítások legnagyobb értékének, hanem azt a célt, ami mindegyiket áthatja, s amit egy alkalommal így fogalmaztak meg:
„Mi örülünk, amikor nyitott szívekre találunk, örülünk, amikor befogadó lelkekkel találkozunk, akiknek továbbadhatjuk Isten üzenetét abban a reményben, hogy közelebb viszi őket Őhozzá. Ezért jövünk hozzátok is, hogy elhozzuk azt a reménysugarat, ami Istentől való, elhozzuk azt a szeretetet, ami odafönt van, amiben mi élünk, hogy ti is ugyanabban a szeretetben és boldogságban részesülhessetek, amit Isten eredetileg az embereknek adományozott.
Szeretnénk, ha újra együtt lennénk mindenkivel a szeretetben, szeretnénk, ha megéreznétek ennek az egységnek a csodálatos mivoltát, ha szíveteket csordultig töltené a szeretet, ami olyan nagy, hogy nem bírja magában tartani a szeretetet, és továbbadja másnak, hogy ő is a végtelen boldogság részesévé váljon. Ezért folyik a munka itt. Ebben a munkában vesztek ti most részt, erre vár vissza titeket a Mennyei Atya végtelen, számotokra ma még elképzelhetetlen szeretetével. És ha itt lesztek, akkor újra érezni fogjátok azt a végtelen örömet, a túlcsorduló boldogságot, amelyet minden gyermekének megad, aki Hozzá visszatér, aki az Ő keblében él, akivel egy a szeretetben.”
Ezért jövünk mindig hozzátok, hogy ezt a szeretetet átadhassuk nektek. Nem fogok újat mondani – a mai kor legfontosabb lépése, hogy a szeretet vallását cselekedeteitekben megteremtsétek. Hátunk mögött van már az értelem vallása, és ti vagytok az új kor emberei, akinek a szeretet lesz a vallása. Az egyetlen és örök vallás. Ebben emelkedjetek fel testvéreim, hogy együtt lehessünk a végtelen szeretetben.”

 

Részlet a könyvből:

 

“Kérdezitek, hogy mi fog történni a Földön? Találgatjátok, hogy mit kell tennetek, hogy megmeneküljetek a nagy pusztulástól. A pusztulás be fog következni, ahogy az árnyék elválik a fénytől. De csak azokat érinti, akik árnyékban vannak. A fény nem lesz kevesebb azáltal, hogy eltávozik az árnyék. Aki a fényben van, annak semmiféle bántódása nem lesz. Aki az árnyékban van, azt kapja, amit választott. Ezért nem kell futkosnotok másik országba, másik helyre, dimenziókapukhoz, szent helyekre – sehová. Ott fogtok találkozni Istennel, ahol találkoznotok kell: belül, a lelketek mélyén, függetlenül a külvilágtól. Függetlenül attól, hogy földrajzilag hol vagytok, hiszen a találkozás nem ebben a dimenzióban lesz. A találkozás pillanatában megszűnik minden körülöttetek, és isteni énetek találkozik Teremtőjével. Az egy másik pillanat lesz, egy másik világ és egy másik dimenzió, ahol bármi is történik körülöttetek, nem fogjátok érzékelni, annyira erős lesz a találkozás Istennel. Ezért nem kell számítgatnotok, hogy mikor hová menjetek, és mit vigyetek magatokkal. Lelketeket, megtisztított lelki ruháitokat, szereteteteket és alázatotokat vigyétek magatokkal, bárhová is mentek. Elég lesz ezt felmutatni a találkozás pillanatában. Ha kitárjátok lelketeket, a szeretet átölel, és magával emel. Nincs helye a félelemnek, mert a szeretet kiszorítja.
Szeretnénk, ha nyugodtak lennétek. Szeretnénk, ha a nyugalmat és a békét továbbítanátok embertestvéreiteknek. Elméjük kicsit zaklatott, zavart a sokféle hírektől, amelyek terjengenek. A szívetekkel lássatok, és fogjátok érezni, mikor, mit kell tenni. … Őrizzétek meg békéteket, jó kedveteket, szereteteteket, és nem lesz semmi akadálya a gyönyörű találkozásnak.
A Föld meg fog remegni. Lehullanak a csillagok az égről, sötét lesz, azért, hogy a fény teljes mértékben megnyilvánulhasson, … amikor eljön a Megváltó. De ha megérzitek a szívetekben, nem fogtok félni, mert biztonságban vagytok. Mindez nem fog sokáig tartani. Az öröm, a találkozás öröme átjárja a szíveteket, meg fogjátok érteni, mi történik, és tudni fogjátok, mit kell tennetek.
A Földnek meg kell rázkódnia, hogy lerázza végre magáról a súlyos sártömeget, ami eddig uralta. Mikor a Megváltó megérkezik, a Föld lerázza magáról az alsó asztrálist. És így a Ő majd a megtisztult Földre lép le.
Ahogy a múltkor mondtam, a Megváltó már letette egyik lábát a Földre. A második erősebb lesz, és az fogja eltávolítani a Földről mindazt, ami tisztátalan. Szükség van erre, hogy a Föld újjászülessen, hogy az a koszos burok leváljon, és megmutatkozzék a szép, új élet. Ez szükséges és elkerülhetetlen a feltámadáshoz. Most a sötét éjszaka utolsó napjait élitek. A sötét éjszaka még sokak lelkében kétségeket, félelmeket és aggodalmakat kelt. De ez már a vége. Szükség van még arra, hogy még mindig magatokba nézzetek, és megtaláljátok a fényt, megtaláljátok a megoldásokat régi lelki terheitek leoldására. Hiszen a lelketek, isteni énetek akar most megszabadulni minden nehéz súlytól, ami lehúzhatná. Ezért vannak még nagy munkák az utolsó pillanatokban is. Egészen addig, amíg Jézus azt mondja: ‘Elég, vége, bezárom a kapukat!’
A jövőt most nem láthatjátok, el van takarva előletek. Amint tudjátok, van olyan pillanat, amikor az „istenek eltávoznak”. Ezt régen így hívták. Az újjászületés előtti szakaszban az újjászületendő lélek magára van hagyva. Elhagyják tanítói, elhagyják mesterei, elhagyják szerettei, és végtelenül egyedül érzi magát. Ennek kell megtörténnie a Földön is, hogy az ember belássa, milyen kicsike valójában – és belássa, hogy egyedül csak Teremtőjével tud bármit is tenni a világban. Hogy belássa: Isten nélkül nincs élet. Az alázat és meghajlás időszakát élitek. Minden életnek fel kell ismernie, hogy Teremtője nélkül semmit nem tehet. Az emberi gőgnek meg kell szűnnie ebben a sötét éjszakában. Csak meghajolva léphettek be Isten országába. Ezért érzitek most az utóbbi időszakot még nehezebbnek, mint a korábbit. De a lélek fel fogja ismerni e korszak feladatát, és alázatosan meghajol a fény előtt – és így beléphet a mennyek birodalmába. Ezért gyűjtsétek erőtöket, mert már nincs messze a megszabadulás. Az időpontot nem láthatjátok, ne is kérdezzétek –, ahogy a jövőt sem. De ha a szívetek tiszta, mindent fogtok tudni, és a hajatok szála sem görbül meg. Isten végtelenül szeret benneteket, minden gyermekét. ”

A tanításokhoz emberi kérdések is kapcsolódnak, amelyre nagy türelemmel válaszoltak a szellemi tanítók.
Többek között olyan kérdésekre olvashat válaszokat a könyvben, mint

– Fizikai síkon hogyan fog végbemenni a szétválás?
– Miért van ennyi ember most a Földön?
– Hogyan fognak élni azok, aki most felemelkednek, és azok, akik nem?
– Megmarad-e az anyag a Földön a dimenzióváltás után?
– Mi az oka, hogy a fejlett ipari országokban nagyon magas a meddőség aránya?
– Milyen lélek költözik a lombikbébibe és a klónozott élőlényekbe?
– Miért születik ma sok testileg és lelkileg problémás gyerek?

… és még sok izgalmas témára adott választ.

Kategória:

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Fénysugarak” értékelése elsőként

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük